Csalódtam benned…nagyon

2007 december 7. | Szerző: szeretetangyal |

…tudod, volt régen egy szebb világ. Ahol meleg volt, gyonyoru réten futkostunk mi ketten, nevettunk, a szikra ott volt a szemedben es a te szemed az enyémben.
Egy tokéletes világ, amely múlhatatlan volt…annak látszott. Te erossen oleltél és nem engedtél el. En szerettelek,  fontos voltál nekem, ahogy , éreztem, számítok valakinek. Ereztem hogy én neked fontos vagyok, és hogy soha nem engedsz el. De semmi sem múlandó… Még a varázsvolgy is koddé vállik és csak a pusztaság marad a gyonyoru állom után. Te elengedtél engem…az orok vadászmezokre…és én elmentem. Utoljára megoleltelek, és elmentem. Végleg. Akkor azt gondoltam, megyek elore és csak a lábam elé szabad néznem, nem hogy elesek. Elindultam a saját utamon, és lépkedtem. De elestem. A sárban konyeim táplálták a piszkos pocsolyát, és észrevettem, már nem vagy. Milyen jó volt veled…nem kellett elore néznem mert tudtam nem esek el, hisz te fogod a kezem.
Csak itt a pocsojában eszméltem rá, menyire fontos vagy nekem, nagyon hiányzol! Kiáltottam utánad: kérlek gyere, kérlek segíts…szeress! De te már túl meszze jártál ahhoz hogy meghalld…akkor megtanultam egy nagyon szornyu dolgot. Egyedul folállni a sárból és egyedul menni-menni amíg teljessen ki nem fáradsz és csak futni, mindig gyorsabban és semmire nem gondolni, csak csukott szemmel sírni és remélni… Te tanítottál meg ezekre azzal hogy már nem vagy nekem. Csalódtam. Benned. Magamban. Az egész világban. Nem hittem hogy lesz valaha egyedul és magányossan, úgy hogy nincs senki aki komolyan vesz, vagy hogy néma maradsz….
Miattad…utállak! Csalódást okoztál, meginogtattad a világomat….a kod váltott fol, és a kodben nem igazodok….elveszek…már soha sem találok vissza…hozzád biztos nem, de magamhoz sem….csalódtam benned….nagyon csalódtam…