Szívszelidíto

2007 október 24. | Szerző: szeretetangyal |

     Nem írok minden nap, ez igaz, mert nem szeretem az ures mondatokat, és csak akkor írom le a gondolataimat, érzéseimet, amikor tényleg van mit, és az érdekes is. Ma egyszeru nap volt, mint sok más, és most itt ulok a szobámban és írom az érzéseimet… mi jó-rossz torténik velem manapság. Megesik, hogy ilyen semleges nap is bekoszont, nekem az ilyen napokon, pont akkor amikor csak a falat nézem a kotelezoben és arra gondolok, mit csinálhatnák, ha… ezek a gondolataim támadtak:

                    Ulok egyedul kis szobámban
                    az ajtó kulcsra zárva
                    nem kopogtat senki, várom, de hiába
                    múltam libeg a szemem elott, de a szemem tárva.

                    Egyszer ulok, állok, aztán fekszek
                    a polcról egy oreg konyvet leveszek
                    pár lépés az ablak, óvatossan kinézek
                    kint zuhog, villámok, oly nagyok, melyek csak ott léteznek.

                    Behunyom a szemem, de még mindig érzem az ég dorgését,
                    egyre távolodik, s már nem hallom lelkem nevetését
                    létem lángja gyongén pislog, már nem lángol
                    szívem nyitott ajtót keres mint hontalan vándor.

                    De egyszer csak halk hang
                    eloszor csak mint eso kopogása
                    aztán mint eltort ág
                    végul mint patkolt sereg dobogása.
   
                    S dorombol, bejonni akar
                    be, s nem a szobába
                    ledonteni minden gátló falat
                    a szoba helyett fejunk folott csak a kék ég marad.

                    Koszonom, koszonom te tiszta lélek
                    hogy korlátjaim kozul kiszabadítottál végleg
                    a létem bortone e nap ledolt
                    leromboltad a fájdalmat s belolle új remény csirája nolt.