…az érzelmek, avagy a sírás…

2007 október 16. | Szerző: szeretetangyal |

           
        Tegnap csináltam egy nagy felfedezést, ami kulonlegessé, jóvá s rosszá egyben tette az utolsó napjaimat. Volt egy kissebb krízis, amit en máskor csak gondocskának hívok és az az a dolog, ami a legkevesebbszer jut eszembe a napi ténykedésem kozben. De ez az illeto problémácska szinte túlnott a fejemen és én hatalmas gondot csináltam beolle. Ha elmesélném a konkrét torténetet, mindenki azt mondaná- ez a gondok and company kategóriába is sorolható? De számomra az a két este mikor nemtudtam elaludni és próbáltam szép fiúkra gondolni, de nemment, mert mindig csak az a dolog jutott az eszembe, maga volt a megpróbáltatás. Most ennek 3 napja, és én úgy emlékszek ezekre vissza, menyire nem angyalossan viselkedtem. Igazából nem is a viselkedés, hanem az érzelmeim viszontagságai és reakciói dobbentettek meg. Valamikor az az érzésem, hogy én teljessen máshogy éreznék, pedig azok az én érzéseim. Csak az enyémek. Más nem lát beléjuk, én dontom el, sírok-e vagy nevetek. De az ami bent van, az jon magától, azt ha kimutatom, ha nem, akkor is ott van és én nem tudok ellene semmit tenni. Elviselni némán és erossen, osszeszorított fogakkal…egyutt sírni vele, s máskor amikor nevetésre késztet nevetni… Mosolygós képemet sokan ismerik, viszamosolyognak, koszonnek, megálnak és beszélnek, de ha sírok, nem másnak, magamnak, azt én tudom. Ha másoknak sírnák, akkor tudom,  mások velem sírnának, de én ezt nem akarom, mert szeretni csak nevetve lehet. Sokszor van olyan, panaszkodnak nekem mások, s én már ha látom valakinek konny jon a szemébol, nyújtom is a válam.
Az én vállam már átázott, de még mindig konnyek csurognak rajta. Az én konnyeim mégis nem találják vállukat. Az én konnyeim még nem terhelték egy nehéz bal vagy jobb súlyát sem igazán. Erzem- szukségem lenne egy vigasztalóra, aki ha a kezét nyújtja, megérinti a szívemet. Kinek érintése gyógyító, s behegeszti régi-újj fájdalmak helyét.
Hát igen…lehet hogy majd egyszer ilyen gyógyító barátra is rátalálok. De most boldog vagyok egy pár igaz baráttal, sok szertetre méltó haverral, és még tobb kedvelnivaló ismerossel, akik mind érdeklodéssel, kérdésekkel, feleletekkel, vagy esetleg konyekkel fordulnak hozzám, mert tudják, az én vállam mindig a búslakodókra és szomorkodókra vár…